A "találkozók": Deke Slayton, Tom Stafford, Vance Brand, Alekszej Leonov, Valerij Kubaszov (forrás: National Geographic)

A szovjet-amerikai űrverseny a hidegháború egyik hozadéka volt. Eme verseny, sőt az egész űrkorszak kezdetének általánosan a Szputnyik-1 műhold pályára állítását tekintik, mely 1957. október 4-én történt. Ettől a pillanattól kezdve a bipoláris világ két szuperhatalma, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok folyamatos versenyben álltak egymással immáron nemcsak a Földön, hanem a világűrben is. Az űrverseny alatt aztán számos lenyűgöző emberi teljesítmény született, kezdve Gagarin első emberes űrrepülésétől, 1961-ben, egészen az Apollo-11 landolásáig a Holdon, fedélzetén Neil Armstronggal és Buzz Aldrinnal, 1969-ben. Az űrverseny végül 1975. július 17-19-én ért véget, mikor a Szojuz-19 és az Apollo űrhajó összekapcsolódott az űrben.

Az űrverseny alatt a világűr gyakorlatilag egy hadszíntérré vált a két szuperhatalom között, ahol a konfliktust nem a fegyverkezés, vagy éppen a helyi háborúk támogatása döntötte el, hanem az űrtudomány, és hogy a másik fél tudósai milyen gyorsan tudnak reagálni a másik országéra. Az űrversenyről el lehet mondani, hogy a későbbiekre kimenőleg pozitív hatással volt a tudomány fejlődésére. A szovjetek ezen korszak első felében gyakorlatilag bőven vezettek az amerikaiak előtt, mind az első műhold, az első ember, az első űrséta, és az első női űrhajós tekintetében. Természetesen kisebb-nagyobb árnyalások voltak, mint például az első kommunikációs műhold is az amerikaiak nevéhez köthető (SCORE). Talán a nagy fordulópontnak azonban 1969. július 20-át lehet tekinteni, mikor az Apollo program keretein belül két ember, Neil Armstrong és Edwin "Buzz" Aldrin leszálltak a Holdon, első emberekként (természetesen ne felejtkezzünk el harmadik társukról, Mike Collins-ról sem, aki a Hold körül keringett).

Ekkor kezdődött a két fél között egy enyhülés, és ebben az időszakban írt alá a NASA és a Szovjet Tudományos Akadémia egy együttműködési megállapodást is. Végül, az új évtized elején felvetődött egy közös űrrepülés ötlete is, mellyel lezárhatnák az egymással való szembenállás e formáját. Az ötlet végül Nixon amerikai elnök szovjetunióbeli látogatása során véglegesült, 1972-ben, amikor Nixon és Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke aláírták a Szojuz-Apollo program megállapodását.

Az Apollo-Szojuz közös program jelvénye (forrás: wikipedia)

A program célja az volt, hogy egy szovjet Szojuz- és egy amerikai Apollo űrhajó összekapcsolódjanak a világűrben, és a rajtuk tartózkodó űrhajósok közös feladatokat hajtsanak végre. A kijelöltek között olyan, az űrverseny élő legendái voltak, mint Donald K. "Deke" Slayton (aki például az Apollo-legénységeket jelölte ki), vagy éppen Alekszej Leonov is, aki az első űrsétát hajtotta végre az emberiség történetében, 1965-ben. A legénység többi tagja Thomas Stafford (az Apollo-10 legénység tagja, és ezen program amerikai parancsnoka), Vance Barnd, és Valerij Kubaszov (aki Farkas Bertalan társa volt az első és eddigi egyetlen magyar űrrepülésen) lett. A tagok felkészítése 1974-ben kezdődött meg, és egyaránt folyt a szovjet Csillagvárosban és az amerikai NASA-nál, Houston-ban is.

A start végül 1975. július 15-én történt. Először a Szojuz-19-et indították a bajkonuri központból, majd nagyjából hét órával később az Apollo-18-at (nem hivatalos nevén) is útjára indították Houstonból. Már csak ennek a startnak is több érdekessége volt. Az egyik, hogy a világ ekkor láthatta először élőben egy szovjet űrhajó startját, valamint, hogy ez volt az utolsó Apollo űrhajó kilövése. Valamint az sem volt elhanyagolható, hogy a fedélzeten lévő Slayton a maga 51 évével akkor a világ legidősebb űrhajósának számított (ezt végül túlszárnyalták, például a szintén legenda John Glenn a maga 77 évével, 1998-ban járhatott az űrben). A történelmi összekapcsolódás végül két nappal később, július 17-én történt meg.

Az összekapcsolódást követően, nagyjából egy óra múlva, 17 órakor a két parancsnok, Staffor és Leonov kinyitották a direkt erre a célra kifejlesztett dokkolómodul ajtajait, és (Franciaország felett) kezet fogtak egymással.

A történelmi kézfogás (forrás: bangkokpost.com)

A két űrhajó végül bő két napig, nagyjából 47 óráig volt összekapcsolódva. Ezalatt az idő alatt az űrhajósok formális tevékenységeket végeztek: ajándékot adtak egymásnak, meglátogatták egymás űrhajóját, összeillesztettek egy plakettet, melynek mindkét fele a két űrhajóban érkezett, valamint telefonon beszéltek Brezsnyev pártfőtitkárral, illetve Gerald Ford amerikai elnökkel. Emellett a két fél tudományos kísérletet is végzett. 

Végül a két űrhajó szétvált, és még egy utolsó közös manőver keretén belül a Apollo a Szojuz és a Nap közé manőverezett, ezzel egy mesterséges napfogyatkozást létrehozva, hogy a Szojuz legénysége lefényképezhesse a napkoronát, illetve vizsgálhassa azt. A Szojuz végül július 21-én ért földet, az Apollo még pár napig kutatott, majd július 24-én landolt a Csendes-óceánon.

Deke Slayton és Alekszej Leonov (forrás: origo.hu)

Az eseménynek végül több jelentősége is lett. Egyrészt, ez jelképezte az űrverseny végét a két fél között, valamint az enyhülési folyamatot is jelezte.  Másrészt viszont ezt tekintik az első nemzetközi űrállomásnak is, hacsak pár napig működött ebben a formájában. Thomas Stafford és Alekszej Leonov végül 2014-ben, a szocsi téli olimpián fogtak újra kezet egymással.